A családom aranyos volt, minden gyerkőctől kaptam 1-1 csokit, rajzot, virágot, de nem az a lényeg, h mit, hanem, h gondoltak rám. A férjem vett nemrégiben egy autót, ami megkönnyíti a mindennapokat, a család mobilitását. Mielőtt bárki is irigykedni kezdene, leszögezem, h nem új autót, hanem egy 15 éves suzukit, de nem vagyok/vagyunk nagyravágyóak!
Elvárásaink egy autótól: guruljon, kevés legyen a fogyasztása, olcsó legyen az alkatrész, de kevés hibalehetősége legyen, és a suzuki ilyen, (van már egy másik ilyenünk, és maximálisan elégedettek vagyunk vele!) Igaz nem audi, nem bmw, de azok eszik is az üzemanyagot, és a szervíz költsége se olcsó, bár kétség kívül jó lenne azon a szinten lenni, ahol ez nem jelent problémát, de valahol dönt az ember erről is, mert vagy több gyerekem van (nekünk 7), vagy luxusban élek... Biztosan vannak olyanok, akiknek ez együtt is megy, de nem hiszem, h önerőből, ill. nem Magyarországon...
De nem erről akarok írni!
Az az igazság, h évek óta másképp nézek a szülinapokra...
Azt gondolom, h nem is igazán azt a személyt kellene megünnepelni, aki született, hanem Azt, Aki szülte. Mert milyen érdem az, h történik velünk valami, még a helytállásunkat se tudjuk kiemelni, mert a kisbaba a születésekor "csak sodródik" az eseményekben, bár az anyuka is... de a döntés, h gyermeket akarunk, ill. vállaljuk a babát, aki megfogant, az már inkább érdem! Így én is Anyukámat ünneplem, neki mondanék köszönetet, mert ő vállalt a nehézségek ellenére is. Pedig miket mesélt... De sajnos már nem tudom neki megköszönni, mert lassan 6 éve nincs velünk... :( Nem volt tökéletes, nem volt dáma, de az Anyukám volt, akiből nincs másik, és nem is lesz, és soha nem pótolhatja egy ember sem Őt. Ahogy "korosodok" azt veszem észre, h egyre másképp gondolkodom, erről is, és tudom, h én is ilyen vagyok a gyerekeimnek. Nem vagyok tökéletes, nem vagyok dáma, de az egyetlen vagyok nekik, aki az Anyukájuk! Én hordoztam őket a szívem alatt, "nem törődve a saját testemmel", sose jutott eszembe, h jaj most emiatt mi lesz az alakommal! Az a cél lebegett előttem, h gyermeket akarok, és boldogsággal töltött el még a gondolat is, h életrehívhatom a gyermekemet! Nagyon hálás vagyok, h 7-szer is megtehettem! Bár többször is lehetett volna! Sajnos több babát el is vesztettem, mielőtt megszületettek volna, de nem feledem őket sem!
Így hát nem is az az érdemem, h megszülettem, mert az az Anyukám érdeme, hiszen Ő döntött mellettem, és vállalta a szenvedést értem.
Az én érdemem az, h 7 gyereket szültem és nevelek! (De nem azért gondolom így, mert több lehetőségem van ünnepeltetni magam... egyszerűen csak ez a véleményem!)
De a férjem többször is hangsúlyozza, h hálás azért mert megajándékoztam Velük Őt. Én pedig boldog vagyok, h megtehettem!
Hiszen milyen sokan döntenek másképp. Milyen sokan döntenek életről és halálról, úgy, h nem is gondolnak bele, h egy gyermeket ölnek meg az abortusz által! És mennyien megtennének bármit azért, h gyermekünk szülessen, és nem sikerül...!
Szerintem nagyon fontos, h mindenki felelősségteljesen éljen, ha gyermeke fogant, vállalja, mégha a körülmények nem is ideálisak, mert ha arra várunk, h az legyen, sose lesz az!
De ha valaki nem tudja semmiképpen vállalni, akkor is szülje meg, és adja örökbe! Sokaknak nincs más lehetőségük arra, h gyermekük legyen!
Sokszor eszembe jut egy érdekes történet, amit nem is tudom, h hol olvastam: "Egy fiatal anyuka elmegy az orvosához, mert terhes, és kéri az abortuszt, mert még nem rég szült, és túl hamar jött a újabb kisbaba, nem pihent még eleget. Az orvos felajánlja, h inkább akkor öljék meg a nagyobb gyereket, és akkor a következő szülésig még pihenhet, lesz ideje felkészülni, stb. Az anyuka felháborodik, h mondhat ilyet! Hiszen az egy élő gyerek! És az orvos rámutat, de hiszen aki a méhében növöget, az is élő gyerek, mi alapján döntjük el, h melyik a fontosabb? Csak azért mert a nagyobbat már ismeri? Könnyebb megölni azt, akit nem ismerünk?"
Ez nem lehet indok! Sőt én semmilyen indokot nem tudok elfogadni! Az a véleményem, h ha valaki szexuális életet él, számoljon azzal, h gyermeke fog születni! Ezért nem kell bárkivel meggondolatlanul összefeküdni, és ezért kell felelősséggel élni, és házasságon belül megélni a szexualitást! Bár tudom, h sokak szerint ez maradi felfogás, de ha a kritizálók is józanul belegondolnak, rájönnek, h igazam van, és igaza van a Bibliának is ebben!
Persze tudom, h sokan meg tudják ideologizálni a döntésüket, de a kifogás, csak nyafogás!
Mondják sokan, h minek szültem 7 gyereket, a mai világban?! De kérdem én mikor volt jó világ?
A 19. században még villany se volt, se semmi komfort, se normális orvosi ellátás, mégis sok gyereket vállaltak, igaz pont ezért is, mert sok nem élte túl az első néhány életévét, 10-et szültek, és megmaradt 2-3... milyen szomorú és összetört lehetett az akkori anyák szíve!...
A 20. században már jobban fejlődött a technika, de tarkították a háborúk, az el- és meghurcolások kora volt, és a csecsemőhalandóság még mindig magas. Mégis vállalták a gyerekeket az emberek!
Magzatelhajtások persze régen is voltak, és hány nő meghalt miatta, ha tudták volna, biztos nem ezt az utat választották volna... és tökéletlenek voltak a fogamzásgátló eszközök is.
Manapság már nagyon sok lehetőségük van a nőknek, válogatni a fogamzásgátló eszközök között. Persze 100%-os nincs! Van egy kis "hibaszázalék". De az abortusz és az esemény utáni tabletta nem fogamzásgátló, hanem terhesség megszakító! Sőt a spirál is, mert nem a megtermékenyítést akadályozza meg, hanem a beágyazódást... Tehát a kis zigótát nem engedi megtapadni... a kis zigótából pedig ember lesz!!!
Szóval az élet szép, és a szülinapunkon se felejtkezzünk el arról a személyről, Aki által megszülettünk! Ő döntött mellettünk úgy, h még nem is ismert, más akkor is szeretett, amikor még nem tudta, h szépek leszünk-e, vagy okosak, vagy sem... ;)
